Az elmúlt hetekben számos alkalommal akadozott, jelenleg pedig egyáltalán nem használható a K&H mobilbankja és e-bankja - jelezték olvasóink ma reggel 8 óra körül. UPDATE: 9 óra környékétől már elérhető mindkét felület.
Újgenerációs mobilalkalmazást indított útjára a K&H, amellyel az a célja, hogy az ügyfelek teljes életmódját kiszolgáló szuperapplikációvá fejlessze – jelentették be a pénzügyi csoport budapesti sajtótájékoztatóján.
56 milliárd forintot vettek ki az új állami terhek és az egyedi események a K&H kasszájából tavaly, így végül 67,6 milliárd forintos banki és 6 milliárd forintos biztosítói nyereséget ért el a pénzügyi csoport 2022-ben, mindkettő 10%-kal kisebb a tavalyelőttinél. A bank hitelállománya tavaly még 20%-kal nőni tudott, de a hitelkereslet az utóbbi hónapokban meredeken csökkent, miközben a hitelportfólió minőségének a romlása még mindig nem tapasztalható.
A válságenyhítő kormányintézkedések hatásaként a K&H Bank és Biztosító 55 milliárd forint plusz költséget számolt el az év első kilenc hónapjában, emiatt a nyeresége 48%-kal, 31 milliárd forintra csökkent az előző év hasonló időszakához képest - közölte a K&H Csoport.
Messze a járvány előtti szint felett teljesített a K&H tavaly: a bank 75, a biztosító 6,7 milliárd forintos nettó eredményt ért el, előbbi csaknem 18%-os tőkearányos megtérülést jelent. A kamatstop becslésük szerint 2,3 milliárd forintos veszteséget jelent a banknak, ezt már tavaly elszámolták. Erőteljesen nőtt a csoport hitelezési és innovációs aktivitása is.
Egyre jobban leegyszerűsödő bankolást ígértek a Portfolio mai Banking Technology 2021 konferenciájának első panelbeszélgetésében hazai bankok vezetői. A mesterséges intelligencia előretörését prognosztizálták, a felhőtechnológia területén pedig többen hazai összefogást sürgetnek. A beszélgetés végén kommentálták a Revolut Bank magyarországi megjelenését és terjeszkedését is.
Egy mesterséges intelligenciára épülő, dinamikus vegyes alap is rendelkezésre áll már a magyar ügyfelek számára a KBC Alapkezelőnél – hangzott el a társaság mai online sajtóeseményén. Az alap a privátbanki ügyfelek számára is elérhető lesz. További érdekesség, hogy a privátbanki szegmensben a bank lejjebb szállította eddigi belépési limitjét, így számításaink szerint a K&H Privátbank a három legnagyobb privátbanki szolgáltató közé lépett a magyar piacon.
A K&H Bank egyszeri tételektől tisztított adózás utáni eredménye 31,2 milliárd forint volt az idei első félévben, ez 22 százalékos növekedésnek felel meg éves alapon, a K&H biztosító eredménye pedig 4,2 milliárd forint volt. A Covid-járvány miatt elhatárolt 19 milliárd forintnyi céltartalékból 4,3 milliárd forintot írtak vissza az idei első félévben, a hitelezési moratórium viszont továbbra is éreztette hatásást a bank eredményére. A bank kamatbevétele 19 százalékkal nőtt, a nettó díj- és jutalékbevétel 2 százalékkal emelkedett. A K&H a féléves számok mellett elárulta azt is, hogy innovációkra készülnek mobilfizetéseknél.
Nem fest túl rózsás képet a K&H innovációs indexe, mely a hazai vállalatok innovációs szintjét igyekszik feltérképezni- derült ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője és Bacher János, az Impetus Research ügyvezető partnere közös sajtótájékoztatójából. Németh Balázs szerint a magyar vállalkozások innovációs szintje mindössze egy "gyenge közepes" értékelésre elég.
A K&H célja, hogy ügyfelei zsebébe költözzön, vagyis mobilbankon idővel bármi intézhető legyen, és ezzel deminisztifikálja a banki ügyintézést – a témáról Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője.
Elsőként vezeti be a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a K&H Magyarországon a hazai pénzintézetek között, mely újabb lendületet adhat a bankkártyás, azon belül is a biztonságos, okostelefonos fizetéseknek – közölte a K&H. A múlt évben a magyarországi kibocsátású kártyákkal összesen közel 970 milliószor, napi átlagban 2,65 millió alkalommal fizettek belföldön, ami 7 százalékos emelkedésnek felel meg.
A koronavírus ellenére az előző évinél mindössze ötödével kisebb, 42,3 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2020-ban a K&H Bank – közölték a társaság online sajtótájékoztatóján. Az egyszeri tételek nélkül 6%-os profitnövekedést értek el a hitelkihelyezések 23%-os, illetve a hitelállomány 18%-os növekedése mellett. Különösen a harmadik-negyedik negyedév volt erős a hitelezésben, év végére pedig a számlaforgalom is magához tért.
A készpénzhasználat visszaszorítását, valamint mobilos alkalmazások fejlesztését célzó innovatív megoldásokat vár a fintechben érdekelt fejlesztőktől, startupoktól a K&H május 18-án tartandó K&H Innovathon nevű rendezvényén. Jelentkezni április 2-től lehet.
Így halad a kivitelezés.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Megvan, mivel fog kampányolni.
Jelentős egészségügyi előnyei lehetnek a megfelelő pihenésnek.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.